Szerző: Varga Ágnes
2009.12.30. 07:00
– Csörög az óra felébredek. Fáradt vagyok, alig aludtam az éjjel, ez a kis jövevény már nagyon kikívánkozik. Igen, babát várok és ma van a születésének napja, ma megszületünk ő és én.
Lassan összeszedem magam és kimászok az ágyból, megmosakszom. Még iszom a teám, Laci készül, anyja toporog a konyhában. Hozza a vérnyomásmérőt, persze megint magas: 170/85.
Még bemegyek a gyerekekhez a szobába, hogy az éven utoljára megnézzem őket. Nézem ahogy szuszognak, olyan édesen alszanak. 🙂
Elindulunk. Ahányszor megmoccanok a kocsiban, Laci ijedve kérdi: – Minden rendben?
– Persze, rendben – válaszolom (csak lennénk már túl rajta).
Végre beérünk a kórházba, a szülészeten már várnak minket, császármetszés lesz. Nehezen telik az idő… nincs is bajom, csak ne lennék ennyire ideges. A szülés még csak-csak, de hogy úgy vágjanak fel, hogy ébren vagyok? Futkos a hátamon a hideg…
Készülünk-készülünk, Laci is megkapja a ruháját, mert bent lehet majd velem.
Áttolnak a műtőbe… ülök az ágy végén (ágy ez egyáltalán?), kiugrik a szívem a helyéről .
Vérnyomásmérés: 190/90 – Nem csodálom, hogy ideges!- jegyzi meg altatóorvos segédje.
Megkapom az epit!! Végre túl vagyok rajta! Istenem…! hogy félhettem ennyire egy kis szúrástól?? 🙂
Fekszem és azon gondolkodom, hogy ezek a lámpák baromi idegesítőek. Még jó, hogy a legtöbb műtét altatásban történik. Egyébként is nagyon hideg van itt, hogy nem fagynak meg a több órás beavatkozások alatt a betegek??
És ekkor Laci leül a fejem mellé… végre beengedték, megfogja a kezem, megnyugszom. Úgy tűnik, csak pár perc telik el és ez a kis angyalka, aki 39 héten át velem volt minden pillanatban, felsír.
09:55
Varga Dóra 3200gr, 50cm. Itt vagyok!
Laci elmegy a gyerekkel… egyedül vagyok, az orvosok rám se hederítenek…
Mellém lép az altató segéd, kérdi: – Minden rendben?
-Igen…, de… – hebegem én.
Leülök ide.- mondja Ő. Kedves a hangja, olyan megnyugtató, hogy itt van mellettem. Ki van száradva a szám, megnedvesíti az ajkam, feszül a tarkóm, megemeli picit a fejem.
-Megfogná a kezem…? – kérdem félszegen és persze meg teszi.
Beszélgetünk… nem emlékszem már miről.
Mire véget ér az egész nagyon álmos vagyok. Levisznek a gyermekágyra, pár óra múlva, mikor ébredek, Laci ott ül mellettem és fogja a kezem…
Hát így kezdődött a Mi történetünk a Dórival.
Azóta eltelt pont 4 év.
Ma van 2013.12.30, az Ő 4. szülinapja. 🙂
Köszönöm, Ági ezt a különleges történetet! És szívből gratulálok Dórinak a 4. születésnapja alkalmából! 🙂
[Erika]
Csigalom... nyugavér... 