Jégvirágok – januári gondolatok #04 | Esküvői kiállítás

Most egy kis történettel jöttem 🙂

De mégis azt javasolnám, hogy mielőtt továbbolvasnátok, indítsátok el ezt a kis muzsikát… 😉

Egyik szombaton eljött hozzám egy kedves barátom, beszélgettünk, cseverésztünk. Elé került az egyik helyi hirdetési újság… egyszer csak mutatja, hogy Erika, nem lenne kedved holnap ide elmenni? Hova?

Egy esküvői információs kiállításra egy közeli faluban.

Akkor még úgy éreztem, nincsen kedvem elmenni. Teli volt a fejem sok minden egyéb teendővel, és bizony nem tudtam átváltani, így azt mondtam, hogy az ötlet nem rossz, de még fogalmam sincsen, milyen kedvem lesz holnap.

A kedv… vagyis az én kedvem. Mostanában eléggé hullámzó, valódi HANGULATember lettem az utóbbi napokban… de ez kb azt jelenti: semmihez sincsen kedvem… naná, hogy semmihez… hiszen tél van, hideg van, és hoppá, olykor még havazik is. 🙂 Ami igazából nem lenne ok, de én mégiscsak rá fogom… mert miért is ne? Valamire rá kell fogni, ha az ember ramaty hangulatban van, nem? 🙂

Szóval… vagyis tehát… másnap reggel meséltem a Kedvesemnek, hogy lenne ez a progi… mennék is meg nem is… ő egyből mondta, hogy igenis, menjék csak! Hiszen egyfolytában itthon vagy, nem árt, ha kimozdulsz végre… ne mondjam, egész délelőtt ment bennem a csiki-csuki: megyek – nem megyek… aztán felelevenítettem magamban a pár nappal ezelőtt újfent elővett, egy évvel ezelőtti blogposztomat a ‘A gondolatok ereje – Vedd át az irányítást!‘ címmel, és belegondoltam: ugyan, mit vesztek ezzel? Valóban kimozdulok, emberek közé megyek, velem lesz egy jóbarátom, éééééés… ami nem mellékes: akár az üzletemet is építhetem… vagyis: üzleti kapcsolatokra tehetek szert… 🙂

Mi is ez az üzlet…??? 🙂
Már egy ideje vállalkozom… egy magánvállalkozás, fotózás, copywrighting, fordítás és egyszerű weboldalak, blogok készítése… többet nem is írok erről, mert nem ez a lényeg. 🙂
A mostani nagy ‘heppem’ a fotózás, ami nem is annyira mostani történet már… kijelenthetem, hogy igazi MEGSZÁLLOTT fotós vált belőlem  (ha jól szétnéztek a blogon, olykor lehet érezni ezt a megszállottságot 🙂 ) , viszont még sokat kell tanulnom ahhoz, hogy jó fotósnak nevezzem magam.

Tehát, fogtuk magunkat, csak elmentünk és jól szétnéztünk… 🙂

Íme egy fotókollázs mutatóba, némi szemezgetés abból, amit láttunk:

Elsőre meg is lepődtünk, de én biztosan. Tény, egy kis faluban ne számítsunk egy óriási nagy kiállításra, de nekem ez valóban kicsi volt. 🙂 Kis helyen kb 15 kiállító. Zenészek, esküvői DJ-k, fotósok, helyszínszolgáltatók, a galambos ember, esküvői ruhások, fodrász, esküvői sminkesek, öltönyösök, cukrászok, ja! és volt egy esküvői cipellős cég is, no meg még baglyok is voltak. 🙂

Nekem kicsit túl szűk volt a hely, bár én eleve nem szeretem a ‘kis helyen – sok ember’ felállást. 🙂

Megnéztünk minden standot, volt akivel elbeszélgettünk, de nem tudom, miért, a fotósokat nagy ívben elkerültük… 😀 😀 😀 (néztek is rám nagy szemekkel, hogy én mit is keresek ott a kamerával a nyakamban… 🙂 ) Mert bizony, ahogy a fenti kép is tanusítja, készítettem pár képet a rendezvényről. 🙂 Ezeket ITT találhatjátok.

Nézelődés közben természetesen ahol úgy éreztem, ‘ajánlottam magamat’, a szolgáltatásaimat. Kíváncsi vagyok, hoz-e ez bármit is a vállalkozásomnak. Viszont mindenképpen jó volt elmenni. Új kapcsolatok, új élmény.

A rendezvény kis mérete miatt többet nagyon nem tudok mesélni, hiszen max. 1 óra alatt szétnéztünk, ezidő alatt beszélgettünk a szolgáltatókkal, csodálkoztunk a gyönyörű ruhakölteményeken, megkóstoltuk az egyik cukrász minitortáját – nagyon finom volt – és jól megnéztük magunknak a helyszínt is, mely alapból egy esküvők rendezésére kialakított tipikus holland falusi ‘házikó’.

Viszont… a sok ‘duma’ után hoztam két képet magamról… 🙂 itt a blogon nem nagyon szoktam mutatkozni, jobban mondva friss fotóval igen ritkán jelentkezem. Ezeket a képeket a kiállítás helyszínének kertjében készítette a barátosném, Ági – rólam… azt hiszem, a képek magukért beszélnek… és az alcímük akár ez is lehetne: ‘A megszállott fotós’… 😀

Jaaa… és így a végére: mi is az alaptanulsága ennek a történetnek?

Igen is tessék kimozdulni olykor, főleg akkor, amikor a legkevesebb kedvetek van hozzá! Higyjétek el, akkor esik a legjobban! A léleknek biztosan! És a tél sem ok arra, hogy bennragadjunk! 🙂

Éljen a spanyolviasz és éljen a mosoly az arcotokon! 🙂

***

Emlékszilánk – Könnyed kis történet…

Ez a hónap számomra nem tartozik a nyugodt, kiegyensúlyozott hónapok közé… de szerintem ez érezhető is a bejegyzéseim hangulatán.

A sok ‘érzelgésbe’ egy kis nosztalgia is vegyült az utóbbi napokban…

* Miközben elkezdtem írni ezt a kis történetet, muszáj volt újra  kutakodnom a régi fényképek között… 🙂

* A nosztalgiázás a rabjává tett…

Na, de most már térjünk vissza a lényegre… azaz a történetemre.

Anno, jó pár évvel ezelőtt Ausztriában, azaz Bécsben dolgoztam, mint au-pair. A szabadidőmben sokat jártam a várost, az üzleteket, a parkokat… a kedvenc időtöltésem a levélírás volt egy parkban, a füvön ücsörögve… igen… akkor még nem volt mindenhol internet, és így e-mail sem… milyen szép is volt akkor… kint a szabadban, a napon egy árnyékos helyen törökülésben levelet írni… miközben a kedvenc CD-met hallgatom a Discman-emen… hehe… 😀

Volt egy idő, amikor untam a megszokott progijaimat, és elkezdtem keresgélni a lehetőségek között, mivel is tehetném színesebbé az életem… azon is gondolkodtam, jó lenne váltani… egy másik, másfajta munkára… de ugye, ez nemcsak most, akkoriban sem volt egyszerű…

De azért vettem a hirdetési újságokat, bújtam őket, hátha ‘szembeszalad’ velem az álmaim lehetősége… 🙂

Egyszer egy hasonló szövegű hirdetést találtam: “Modelleket keresünk L’oreal hajbemutatóra” persze helyszínt és időpontot megadva… Igaz, ez csak egy alkalmi meló, de nem akartam kihagyni a lehetőséget és hívtam is őket. Nem tudtam, mi várhat rám, hiszen ilyesmivel addig még nem volt dolgom, így nagyon izgatottan mentem el a castingra.

Amikor beléptem az irodába, máris megijedtem… és persze egyből fel is fogtam: nem sok az esélyem, hogy kiválasszanak, hiszen már vagy ötven lány volt ott, mindannyian a castingra várva… és a létszám csak egyre nőtt… De ha már elmentem, nem fordultam vissza, fogtam magam, bejelentkeztem, leültem a váróteremben, és gondolatban malmoztam az ujjaimmal… és közben pörgött az agyam ezerrel… van-e esélyem…? mekkora…? kiválasztanak-e…? Meg egyáltalán, mit is kell valójában csinálni? No… és, ha már az ember benn van a csapatban, akkor mit kap ezért…? Elég hosszúnak tűnt az idő a kezdésig… de aztán csak elkezdték… huhhhh…!!! 🙂

Gyorsan elmondták, hogy a bemutató az a következő nap lesz, és 12+1 lányt akarnak kiválasztani. Ja… és egy új hajvágási stílust mutatnak majd be. Tehát két angol mesterfodrász fogja majd a színpadon a modellek haját vágni és  ‘belőni’.

A feszültség pedig csak nőtt és nőtt… a nézőtéren minden lány görcsbe rándult gyomorral, izzadó tenyérrel meredt a színpadon álló két angolra… egyik kicsi, másik meg már betegesen vékony és még hosszú is… nah… bocsi, én is így meredtem rájuk… nálam még annyi volt az extra, hogy veszetten tördeltem a kezeimet…

Elkezdődött a válogatás… jobban mondva először a mustrálás… aztán szépen lassan meglett az első jelölt… majd a második, a harmadik… és a tizenkettedik is… no meg a tizenharmadik is… én leghátul ültem, és ekkorra már feladtam… alig vettem levegőt, tisztára ki voltam… 😀 aztán látom, hogy még pusmusolnak, és egyszercsak mondják, hogy kiválasztanak még egy lányt ‘biztonsági tartaléknak’… így újra kezdődött a mustrálás… én pedig szuggeráltam… de piszokmód… düllesztettem a szemeimet a leghátsó sorból, folyamatosan kerestem az angolok tekintetét… itt már szószerint elfelejtettem levegőt venni… (megjegyzem, voltam vagy 23 éves… 😀 )

Aztán… aztán… egyszercsak látom, hogy mutogatnak az én irányomba… először megjátszottam, hogy nem vettem észre őket… így ők egyre vadabban integettek nekem… rájuk néztem, magamra mutattam, majd kérdő tekintettel rákérdeztem: Ich??? (én)… és bezony, engem gondoltak kiválasztani a plusz-tartaléknak… jöttek is gyorsan oda hozzám, hogy felvázolják elképzeléseiket, mit szeretnének a hajammal csinálni… vághatnak-e kb 10 centit belőle… mondtam ‘natürlich!’, és már meg is egyeztünk… 😀 (akkoriban hosszú volt a hajam, az ő megállapításuk szerint világos szőke… 🙂 )

Hogy én mennyire boldog voltam! 🙂 És egyre inkább kíváncsi… mi lesz a következő lépés?

Mivel én voltam az utolsó kiválasztott, a többieket (akiket nem választottak be) hazaküldték. Bennünket pedig hátrahívtak, és következett az eligazítás. Már akkor délután megkezdték rajtunk az előkészületeket, ez leginkább hajfestésből állt. Nekem melíroztak és a frufrumat festették sötétszőkére. Így 3színű hajam lett… 🙂 ugye, még a frizi hátra volt,  de már így is teljesen más külsőt varázsoltak nekem az új színösszeállítással.

Mindeközben elmondták, hogy én mivel tartalék vagyok, így a konkrét ‘fellépés’ a bemutatón még eléggé kérdőjeles. Tehát, csak akkor kell mennem, ha valaki az első körben kiválasztottak közül nem tudna menni. Ebben az esetben majd hívnak engem. Mondták kedvesen, hogy ha nem hívnának, akkor is legyek elégedett, mert új színt kapott a hajam… 🙂  Ha viszont hívnak, akkor az reggel 7 órakor lesz, és nekem fél órán belül ott kell lennem.

Tehát az izgalmak nemhogy múltak volna, de csak egyre és egyre fokozódtak.

Ezek után hazamentem, és este alig bírtam elaludni… reggel már jóval 7 óra előtt fent voltam, egyszerűen nem tudtam megmaradni egy helyben… aztán következett a szuggerálás következő ‘állomása’: a telefonom… már fél 7től bámultam, és mondogattam magamban, de hangosan is szólongattam: szólalj meg…! hívjanak már…!!! És szinte remegtem egy telefoncsengésért… és akkor…

7 órakor pontosan megcsörrent a telefonom… és IGEN!!! A L’oreal-tól hívtak, hogy bizony mennem kell, mert valaki visszamondta. Én pedig repdestem a boldogságtól, és rohantam a bemutató helyszínére. 🙂

Kaptam egy nagyon szép törtfehér blúzt és egy hosszú fekete szűkszabású szoknyát. Jaaajjjj… ez majdnem kimaradt: adtak még egy nagyon magas sarkú cipőt is… 🙂 (aki ismer, tudja, hogy inkább lapos lábbeliben járkálok, mint magassarkúban… 🙂 ) Ezután még gyorsan igazítottak a hajam színén, itt-ott még raktak hozzá melírt.

…és délután jött a műsor. A színpadon mindig két modell ült (ugye, két mesterfodrász volt…), és a bemutató nézői osztrák fodrászok, mesterfodrászok voltak. Nem kell nagy nézőközönségre gondolni, maximum ötvenen lehettek.

Vizes hajjal vonultunk be a színpadra. Nos, nagyon féltem a bevonulástól, mert ezt a cipőt valóban nem nekem találták ki… és nemcsak az volt a baj, hogy majd’ 10 centis volt a sarka, hanem az anyaga is… ugyanis szilikonból volt, és amint egy kicsit is izzadt benne a lábam, máris csúszkált a bőrömön… ez egy plusz rizikófaktor volt az esésre… na de a székig be tudtam vonulni minden gond nélkül.

Ezután következett maga a hajvágás és a frizura beállítása. A leglényegesebb pont a hajvágás módja volt: ezt ők ‘fly’-nak hívták… nem a megszokott módon vágták a hajat – vízszintesen -, hanem egy hajtincset megfogva, az ollót lefelé irányítva, csúsztatva lefelé alakították a hajat. Igaz, nem értettem semmit abból, amit mondtak a mesterek – angolul beszéltek -, de élveztem, ahogy a hajamat ‘intézték’, és titokban valóban örültem, hogy végre új frizim lesz. 🙂 Mindeközben figyeltem a közönséget, elmélyülten lesték a mesterek munkáját. No meg persze bennünket is… 🙂

Miután minden lány haját megcsinálták, ki kellett mindannyiunknak vonulnia még egyszer, és a széksorok között tennünk kellett egy kört, hogy a nézők még egyszer láthassák, mi is történt a délután folyamán. Itt azért nagyobb bajban voltam a cipőmmel… nagyon féltem az eséstől, de szerencsére megúsztam ezt is… tény, inogtam, mint a csónak a vízen, de a lényeg, hogy nagyobb baj nélkül visszajutottam az öltözőbe! 🙂

Akkor ez is megvolt… huhhh… homloktörlés… de… ezután még jött valami… a fotózás… minden lányról készült pár fotó a L’oreal-nak. Rólam is… Íme az egyik:

***

Ezzel a kis kalanddal újabb tapasztalatokkal, ismeretségekkel lettem gazdagabb… ja igen, és egy L’oreal ajándékcsomaggal is… ez volt még a frizu mellé a fizu… 😀

***

De így útólag mit is vonnék le következtetésképpen…??? 

1. Ha nagyon akarsz valamit, akkor az össze is jön… csak koncentrálni kell! 🙂

2. A frizura tényleg jó volt… ha újra hosszú hajam lesz, nem kizárt, hogy lesz még ugyanilyen frizurám. 🙂

3. Jót tesz az emlékezés… ugyanis akaratlanul is újraéljük ezeket a pillanatokat, és  amit akkor nem láttunk meg, fogtunk fel, mi is az üzenete, az az emlékezés során biztosan átjön.  

… ha lenne még valami, hozzá fogom tenni… 🙂

***